A tengerimalac szaporodása
A tengerimalacok igen korán lesznek ivarérettek. Ennek ideje mindkét nem esetében körülbelül az 5. hétre tehető, de a hímeknél előfordulhat, hogy már a harmadik héten nemzőképesek. Azonban a túl korai párosodás sem a nőstényeknek, sem a hímeknek nem tesz jót.
Az alábbi képeken rendre egy nőstény és egy hím ivarszerve látható. Előbbinél jól kivehető az árulkodó "Y", utóbbinál pedig a pontos "i", ahol a pont nem más, mint a tengerimalac pénisze.
Nőstények esetében az első fedezésnek az öt- és tízhónapos kor között kell megtörténnie. Ha a nőstény túl fiatalon vemhesül, fejlődése a szülés után lelassul. A nőstények medencecsontja, amennyiben addig nem vemhesül, 1 év után összecsontosodik, elveszti rugalmasságát. Két hónapnyi terhességgel számolva, belátható ezért, hogy az első vemhesülésnek 10 hónapos kor előtt kell bekövetkeznie. Ha ez után történik, a nehéz szülés kockázata a többszörösére nő.
A nőstény tengerimalacok ivarzási ciklusa 14-18 napos. Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden 16. napon képesek teherbe esni. Az ivarzás (oestrus) ideje alatt a nőstények viselkedése merőben megváltozik. Előfordul, hogy kurrogva udvarolnak a többi nősténynek, de nem ritka, hogy egyenesen megpróbálják meghágni azonos nemű társaikat. Az oestrus 24-48 órán tart, de ezalatt a nőstény csak 6-11 órán át engedi közel magához a hímet. A hímek vérmességétől függ, hogy a nőstény hogy viszonyul a párosodáshoz. Könnyen lehet, hogy a fedezés a nőstény fájdalmas visítása mellett történik meg. A ciklus többi napján a nőstény elutasítja a hím közeledését.
A nőstény tengerimalacok szülés után kb. 16 órával újra ovulálnak, ezért ha nem vesszük ki mellőlük a hímet, újra vemhesülhetnek. Egy újabb alom kihordása a kölykök nevelése közben megterhelő és káros az anyaállat szervezetére nézve.
A terhesség alomszámtól függően kb. 69 nap. Nagyobb alomszám esetén ez az idő rövidebb, míg kisebb alomszám esetén hosszabb lehet. Az optimális alomszám körülbelül 3 kölyök. Kisebb alomszám esetén a kismalacok fejlettebben, nagyobb súllyal jönnek a világra, ezáltal nő a nehéz szülés kockázata. Ha az alomszám háromnál nagyobb, a kölykök sokkal kisebbek, gyengébbek és fejletlenebbek. Emellett ha az anyaméhet teljesen kitöltik a magzatok, szüléskor gátolják annak összehúzódását, a nőstény kevésbé erőteljesen képes csak préselni.
Nagyobb alomszám esetén a vemhes nőstény egészen körte alakúvá válik, míg kisebb alomszám esetén (1-2 kölyök) a terhesség az avatatlan szemek előtt az utolsó hétig is titokban maradhat.
Vemhes malacoknál a következő dolgokra kell különösen odafigyelnünk:
- Ebben az időszakban megduplázódik a nőstény tengerimalacok C-vitamin igénye, 20 mg/nap-ról 40 mg/nap mennyiségre növekszik. A szükséges C-vitamin megtalálható a tengerimalac-tápokban, de a biztonság kedvéért csöppentsük 2-3 csepp C-vitamin cseppet a terhes malac itatójába.
- Fontos ügyelnünk rá, hogy a tengerimalac ne hízzon el (ne legyen zsíros a malac) a terhessége alatt, mert ez növeli a terhességi toxaemia kialakulásának veszélyét. Kapjon sok jó minőségű szénát és/vagy füvet, melyek teltségérzetet adnak a malacoknak, de nem hízlalják őket. Kerüljük a különböző pelyhekkel való etetést (borsó, kukorica), ezek ugyanis nagyon kalóriadúsak. Kisebb az elhízás veszélye, ha a malac sokat mozog, mászkál. Hogy folyamatos mozgásra bírjuk az ellustulásra hajlamos terhes nőstényeket jó megoldás, ha a lakhely két legtávolibb pontjába helyezzük az itatójukat és tálkájukat.
|