A tengerimalac (Cavia porcellus)
A tengerimalac rendszertanilag a Mammalia (emlősök) osztály Rodentia (rágcsálók) rendjének Hystricomorpha (sülalakúak) alrendjébe, a Caviinae (tengerimalac-formák) alcsaládjába tartozik. A malacokhoz semmi köze a patáskörmű rágcslók közé tartozik!
A tengerimalac Európába a XVI. században, holland hajósok révén került, s ezek kitenyésztett változatai a mai háziasított tengerimalacok. A malac nevet feltehetőleg a kismalachoz hasonló visító hangja miatt érdemelte ki, s tengerinek azért nevezik, mert a tengerentúlról származik. Hasonló módon a németek, lengyelek, oroszok is így nevezik.
Az Egyesült Államokban, az 1770-es években, kedvencként terjedt el.
Gyógyászati és egyéb kísérletekre a XIX. században az angol változatokat használták, melyek Brazília meg nem telepedett, vadon élő populációiból származtak. Mivel a tengerimalacok a baktériumos fertőzésekre rendkívül érzékenyek, Robert Koch és tanársegédje, Emil Behring a tuberkulózissal, diftériával kapcsolatos tudományos kísérletekre használta őket.
Természetes környezetükben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, és főleg éjszaka aktívak. Nem készítenek maguknak üreget, sziklarepedésekbe, bozótokba bújnak, vagy más állatok elhagyott üregeit foglalják el, s idejük legnagyobb részét dús fűvel benőtt területeken töltik.
Az eledelért csak a háziasított tengerimalac visít, ezt a feltételes reflexet az emberrel való együttélés alakította ki benne.
|