Szíriai aranyhörcsög (Mesocricetus auratus)

Története éppen annyira különleges, mint gyors térhódítása a díszállatkedvelők körében. A kontinensre csak 1945 után  került ez a kis rágcsáló. Azóta a díszállatok között fogalommá vált, és távolról sem csupán az állatbarátok ismerik.

Az aranyhörcsögöt 1893-ban egy Waterhouse nevű angol természetkutató fedezte fel a kietlen, majdnem teljesen élettelen szíriai sivatagban.  Ő az állatot Crircetus auratusnak nevezte el, ami magyarul aranyhörcsögöt jelent.  A tudományos leírás mellé dokumentálta a megtalálás körülményeit és mellékelte az állatka bundáját. Mindezt elküldte Londonba.  Ez a kitömött bundácska sajnos nagyon hosszú ideig egyetlen ismert példánya volt a fajtának.  A fajta föld alatti életmódja és táplálék-begyűjtési szokásai miatt viszonylag ritkán jött fel a felszínre, voltaképpen csak akkor, ha az éghajlati körülmények friss táplálék begyűjtésére adnak módot.

A társak keresése is hosszabb föld fölötti kirándulásokat tehet szükségessé.  Ezért a tudománynak mintegy 40 évet  kellett várnia, amíg Aharoni, a jeruzsálemi egyetem professzora közelebb juthatott az aranyhörcsög rejtélyének megoldásához.  Egyik expedíciója során, emelyeket az észak-szíriai száraz pusztákon vezetett, nem messze az első példány előkerülésének helyétől, Aleppó közelében, mintegy két méter mély járatrendszerből sikerült kiásnia egy idősebb aranyhörcsöganyát 12 utódjával együtt.  Szenzációs zsákmányát sikerült Jeruzsálembe vinnie, ahol az állatkának első fölfedezője tiszteletére a Mesocricetus nevet adta.

Az aranyhörcsög rendkívüli szaporodóképessége még tudományos berkekben is csodálkozást váltott ki, mert az Aharoni házaspárnak sikerült egy év alatt egy hímből és három nőstényből álló tenyészetből 150 utódot fölnevelni.  A '30-as évek végén néhány élő példány így jutott el Angliába, illetve az USA-ba, ahol megkezdődött és azóta is elterjedtté vált tenyésztésük. Kezdetben csak laboratóriumban tenyésztették őket, ahol kísérleti állatokként szolgáltak, amire viszonylag kis méretük és nagy szaporaságuk miatt rendkívül alkalmasak voltak.

Csak később jöttek rá a tenyésztők, hogy az aranyhörcsögben rendkívül hasznos és sok előnyös tulajdonsággal rendelkező díszállathoz jutottak.  Ennek felismeréséhez az aranyhörcsög nemcsak helyes megjelenésével, hanem barátságos és békés természetével is nagyban hozzájárult.  Rokonszenves megjelenését puha, selymes és fényes szőrének köszönheti, amely fölül túlnyomóan aranybarna, gyenge aranysárga fedőszőrszálakkal.  A hasi oldala szürkésfehér sötét mellfolttal, amelyet középen nem túl erős fehéres hosszanti csík választ ketté.  Torka, elülső és hátulsó lábai, valamint picike farka fehérek; nagy, sötét fülei alig szőrösek, nagy gombszemei fénylően feketék.  15-18 cm-es testhosszával az aranyhörcsög jelentősen nagyobb a törpehörcsögnél. 

A tenyésztők az utóbi évtizedekben egész sereg tenyészváltozatot hoztak létre, amelyek több előnnyel rendelkeznek a tenyésztésben, és egyre jelentősebb a díszállatok kedvelők körében.  Az aranyhörcsög gyors elterjedése a világon szinte csodával határos, különösen, ha belegondolunk, hogy a sok millió aranyhörcsög, amelyet ma, sőt tenyésztésbe vétele óta világszerte tartanak és tenyésztenek, egytől egyig annak az aranyhörcsöganyának a leszármazottja, amelyet Aharoni professzor 1930-ban kiásott a szíriai puszta homokjából.